Saturday, March 26, 2016

Hol vagy, Amarilla?


Félbehagyott Firkálmányok Fiktív Figurái
Felháborodva Felkeresik Feltalálójukat
Fabulájuk Folytatásáért.


Lázár Ervin hangjátékai alapján írta: Mărcuțiu-Rácz Dóra

Díjak:
Kótsi Patkó János Minősítő Diákszínjátszó Fesztivál, I. díj
Arany fokozatú minősítés 



ELSŐ JELENET

Sötét, csönd, a színpad közepén szék. Egy férfi mered tanácstalanul előre, kezével a fejét támasztja. A színpad hátsó részében fehér lepedő, a „fal”.
L. KAUSZKO            Halló! Író úr! Halló!
P. LIMADOGON       Csendesebben, no! Még megijeszted!
L. KAUSZKO            Nem árt neki egy kis adrenalin… (hangosabban) HALLÓ!
Az író felriad, jobbra-balra néz, nem lát senkit.
ÍRÓ                             Ki az?
L. KAUSZKO            Én!
P. LIMADOGON       Én is itt vagyok ám!
ÍRÓ                             Kik maguk? Mit akarnak? Egyáltalán hogy jöttek be a lakásomba?
L. KAUSZKO             Beszédem van magával.
P. LIMADOGON       Nem emlékszik ránk, ugye?
ÍRÓ                             Sajnálom, nem.
L. KAUSZKO            Nagy kár.
P. LIMADOGON       Mond magának valamit az a név, hogy Passzerputh Limadogon?
ÍRÓ                             Honnan tud erről? Van annak húsz éve is, hogy egy fecnire lefirkantottam ezt a nevet. Egy nagy barátság történetét akartam megírni. Aztán nem lett belőle semmi. A másik barátnak is ilyen bonyolult neve volt, ha jól emlékszem…
L. KAUSZKO            Lentipentti Kauszko, igen.
ÍRÓ                             Pontosan. Gondolkodik. Értem már! Elvesztettem a fecnit, és maguk megtalálták. Nos, hiába jöttek, az a feljegyzés egy vasat sem ér már nekem.
P. LIMADOGON       Szerintem félreért minket. Mi azért jöttünk, hogy végre megírjon minket.
ÍRÓ                             Úgy érti, hogy…?
P. LIMADOGON       Úgy. Én Passzerputh Limadogon vagyok. Ő meg Lenttipentti Kauszko. És követeljük a történetünket.
ÍRÓ                             Ne vicceljenek! Legalább húsz éve volt annak… nincs mit kezdjek magukkal most! Annak idején biztos azért nem írtam meg a történetüket, mert… mert úgy gondoltam, hogy nem elég fontos.
L. KAUSZKO            Jó kifogás. Én is ezt mondanám.
P. LIMADOGON       Vallja be, hogy csak lusta volt.
L. KAUSZKO             De most jóvá teheti az egészet. Bepótolhatja az elmaradását.
ÍRÓ                             Álljon meg a menet! Ezt nem lehet. Képzeljék el, ha minden megíratlan hősöm idetódulna. Be sem férnének az előszobába!
P. LIMADOGON       Nem is férnek.
Mindketten hátranéznek. Hátul nagy nyüzsgés, motyogás, tolakodás.
SZEREPLŐ1              Nyissatok már ki egy ablakot!
SZEREPLŐ2              Nem kap oxigént az agyatok!
SZEREPLŐ3              Hé, mit csináltok?
SZEREPLŐ4              Tegyetek le most azonnal!
SZEREPLŐ5              Nem, én nem…!
L. KAUSZKO            Ha jól hallom, valakit már ki is lógattak az ablakon.
P. LIMADOGON       Jaj, már megint a lázadók? A polgárháború óta kezelhetetlenek.
L. KAUSZKO             Ez is a maga hibája. Nem fejezte be a novelláját a polgárháborúról.
P. LIMADOGON       Mindegy, úgyis csak egy sort kapott, aztán őt is lehúzta.
ÍRÓ                             Jézusom…
P. LIMADOGON       Nem, ő nincs itt. Róla nem írt semmit.
Egyenként bejönnek a szereplők.
SZEREPLŐ1              Nobel-díjat kellett volna kapnom a kutatásaimért! Nobel-díjat! Erre fel mi jár nekem? Egy befejezetlen fejezet arról, hogy aljas rágalommal börtönbe juttatnak. És onnan azóta sem szedett ki, pedig jól tudja, hogy semmi közöm ahhoz a robbantáshoz! Felháborító!
SZEREPLŐ6              Miért? Ó! Miért is kellett meghaljon szegény Pedro abban a robbantásban?!
ÍRÓ                             Na de hogy téged mikor…?
SZEREPLŐ6              Én vagyok az, akit arról a lányról alkottál meg… az a… hogy is hívják? Na, róla. Remélem, most örülsz.
SZEREPLŐ5              Ugyanolyan hisztis, mint ő.
SZEREPLŐ4              Pontosan!
SZEREPLŐ3              Nem látta valaki Amarillát?
SZEREPLŐ2              Jaj, Anya! Már megint beleszólsz! Mindig beleszólsz! Ne szólj bele!
ÍRÓ                             Amarilla?
P. LIMADOGON       Rá sem emlékszik? Az elsők között volt! Óriási lehetőség rejlett benne.
L. KAUSZKO            Persze, messze nem akkora, mint bennünk, abban azért egyetérthetünk.
P. LIMADOGON       Nyilvánvalóan.
ÍRÓ                             Nem, még mindig nem emlékszem. Lehet, hogy…?
L. Kauszko meg se várja, hogy eszébe jusson, rögtön közbeszakítja.
L. KAUSZKO            Igen, igen, pontosan! Most, hogy ez is eszébe jutott, el is kezdheti a mi történetünket!
ÍRÓ magában             Amarilla… ez a név túl ismerős. 
P. LIMADOGON       Bezzeg a Passzerputh Limadogon nem volt az!
ÍRÓ                             Értsék meg, én ezt akkor sem tudom megtenni… teljesen más voltam, amikor kitaláltam magukat. Akkor még reménykedtem a reménytelenségben. Akkor még hittem abban, hogy valami újjal is előállhatok.
P. LIMADOGON       Nosza rajta! Itt a soha vissza nem térő alkalom.
L. KAUSZKO            Addig úgyse megyünk el, amíg nem fejezi be a történetünket.
ÍRÓ                             De most már nem írok. Semmit.
Feszült csönd.
P. LIMADOGON       Nem-e?!
A szereplők nekirontanak az írónak, felháborodottan követelik a történetüket, hangosan kiabálnak.
ÍRÓ                             Sajnálom! Családom van, feleségem, gyermekem…
P. LIMADOGON       És velünk mi lesz? Minket nem maga keltett életre?
L. KAUSZKO            Itt akar hagyni… árván?
SZEREPLŐ1             Ezért vizsgáltam évekig a harmonikusan transzponált parabolisztikus-antennatív infantilizmust?!
ÍRÓ                                         Maga is tudja, hogy ez sosem létezett.
SZEREPLŐ1  sértődötten       Hát most már nem is fog!
L. KAUSZKO            Nagyon melegen ajánlom, hogy iparkodjon azzal a történettel! Különben durvább módszerekhez folyamodunk.
ÍRÓ                             Ezt hogy érti?
P. LIMADOGON       Tudunk magáról… dolgocskákat.
ÍRÓ                             Miféle „dolgocskákat”?
L. KAUSZKO            A fejében éldegéltünk évekig, és még maga kérdi?
P. LIMADOGON       Egy nagy barátság történetét akarta velünk megírni, jól emlékszem? Miért is? Mert cserbenhagyta az, akit a barátjának gondolt?
SZEREPLŐ5              Ejj, a hálátlan fráter!
ÍRÓ                             Elég legyen!
L. KAUSZKO            De miért is hagyta cserben? Volt az a lány… emlékeztek?
SZEREPLŐ6              Hogyne emlékeznék! Szőke volt. Mondjuk szerintem festette a haját. Nem volt valami különös szépség. Szebbről is mintázhatott volna. És túl lapos a fenekem…
P. LIMADOGON       Pedig tényleg úgy tűnt, ez egy örökké tartó barátság lett volna.
L. KAUSZKO            Ha nem lett volna az a per…!
P. LIMADOGON       Meg az évekig tartó huzavona a bíróságon…
L. KAUSZKO            Ki is volt a hunyó?
P. LIMADOGON       És ki is itta meg a levét a dolognak?
SZEREPLŐ5              Nem volt egy tisztességes meccs, erre még én is emlékszem!
P. LIMADOGON       Egy tragédiába torkolló történet…
L. KAUSZKO            Szörnyű lenne ezekkel az emlékekkel szembesülni minden… egyes… nap.
ÍRÓ                             Elég! Mit akarnak tőlem?
P. LIMADOGON       Mondtuk már, nem? Történetet!
ÍRÓ                             Történetet, rendben! De miről?
MINDENKI               Rólunk!
L. KAUSZKO            És jó lenne, ha most az egyszer időben nekiállna a történetének, mert a többi szereplő még nálunk is türelmetlenebb.
ÍRÓ                             Rendben. Igyekszem. Hahó! Mindenki! Figyelem!
A szereplők felfigyelnek, kíváncsian nézik az írót.
ÍRÓ                             Aggodalomra semmi ok! Mindenkivel foglalkozni fogok, senki sem marad megíratlanul! Kezdjük a legelejétől! Ki ismeri Amarillát?
SZEREPLŐ3              Hát én! Gyönyörűen szép, szőke haja volt… és csodásan énekelt. Mindig is szerettem volna egy lányt, aki szépen énekel. De aztán… elszakították tőlem. Az álarcosok. Még fegyver is volt náluk! Én nem hagytam, toporzékoltam, de hiába, betuszkolták egy hintóba, én a hintó után iramodtam, de esett az eső, süvített az ég, dörgött a szél…
SZEREPLŐ2              Anya! Már megint összevissza beszélsz!
ÍRÓ                             És hol van most Amarilla?
SZEREPLŐ2              A falon túl. De oda nem mehet senki. Veszélyes.
SANYI                       Mi van a falon túl? Miért nem mehetünk oda?
SZEREPLŐ2              Mert megmondtam, hogy nem! Miért kell neked mindig ellenkezni?
SZEREPLŐ6              Lehet, hogy egy csomó vén hapsi van ott kinn egy rakáson, és rettegnek, hogy mi lesz, ha már nem rettegnek tőlük az emberek.
SZEREPLŐ3              Menjünk el! Keressük meg Amarillát!
MINDENKI               Menjünk!
Mennek.

Létrások Derecskén, a Kótsi Patkó János Minősítő
Diákszínjátszó Fesztiválon


 

Friday, March 25, 2016

János vitéz

TELJES SZÖVEG LETÖLTÉSE
ONLINE ELŐNÉZET

Díjak:
XX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál, arany minősítés
PADIF (Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál), I. hely

Rendezte: Gergely Tamás
Koreográfus: Forgács Zsombor
Jelmeztervező: Balla Tímea
Írta: Mărcuțiu-Rácz Dóra


ELSŐ JELENET 

Fiú megköszörüli a torkát, kihúzza magát, elkezd szavalni: 
FIÚ                         Tüzesen süt le a nyári nap sugára, 
                                Az ég tetejéről a juhászbojtárra… 
LÁNY                     És azt hiszem ennyi bőven elég mára! 
FIÚ                          De még nem fejeztem be! Az ég tetejéről 
LÁNY                     Tetejéről? 
FIÚ                          Hát nem is az aljáról! 
LÁNY                     Jaj, mindegy is… Én már unom. 
FIÚ                          Hogy mindig ugyanonnan süt a nap? 
LÁNY                     Hogy mindig ugyanazt mondjuk el. Inkább…                                        játsszunk! 
FIÚ                          Mit? 
LÁNY                     Mondjuk bújócskát. Számolj el húszig, én majd                                   elbújok!