Saturday, April 30, 2016

Farkas Réka: Összejövetel

A Képtári történetek irodalmi pályázat első díjas írása. 


Összejöttünk megint. Összejön ez
Évente legalább kétszer,
A hangulat pedig felér mindig
Egy-egy természeti vésszel.
Igen csodálom a családomat,
Hogy ennyi idő alatt sem
Tettek kárt egymásban, hogyha érted,
Pedig volt alkalom bőven.
De meséljek arról kicsit többet,
Mik tartoznak a programba:
Ebéd, és utána meg borozás
Én meg mehetek dolgomra,
Mert a bor felnőttek itala, már
Megtanultam ezt anyámtól,
Így hitetik el ők magukkal, hogy
A hajcihő a piától
Van csupán, mert különben szeretik
Egymást… Elég nehezemre
Esik elhinnem, főleg ha fájó
Taslit kapok. Pechemre.
Utána Mama, felbátorodva,
Úgy sipít, mintha ez lenne
Az utolsó mondata, és aztán
Egyenest a sírba menne,
Ancsi néni, aki pártfogoltjuk,
Csak mert meghalt háborúban
A férje, büszkén szájal a szoknya
Alól. Gondoltam magamban,
Hogy így könnyű. De az én sorsom sem
Leányálom. Nekem ott van
Unokatestvérem, hogy bátyámmal
Együtt ők folyamatosan
Engem szomorítsanak. Nem tudom,
Melyik a jobb, hiszen mindig
Anyám velem sír, amikor ágyba
Dug. És az utolsó percig
Marad velem, amíg el nem alszom.
Tatát sosem árulja be
Apámnak, és sosem panaszkodik.
Lehet, tanulnom kellene.
Pedig az oka meglenne. Csakis
Enci nénire rosszat nem
Mondhatok. Vénlányként a családunk
Nagy asztalánál csendesen
Meghúzódik. Nincs mit beleszóljon.
De úgy sejtem, neki is
Bőven elég a derűs társalgást
Hallgatni. „Hozd ide!”, „Teríts!”,
Hangzik Mamától az utasítás.
És Enci néni, nagy gyorsan,
Hogy gonosz pillantását kerülje,
Mint egy cselédlány, pattan.
Nem maradunk, csak egy éjszakán át
Szerintem ezt nem is bánja
Senki, mert másnap sokkal nehezebb
Kendőzni azt, hogy utálja
Mindenki egymást. Nem értem, miért nem
Rúghatom bokán búcsúzás
Alkalmával Richárdot? Pedig
Azt érdemelné! S nem mást.
De engedelmeskedem. Ölelem,
Mintha eztán hiányozna,
És arcot csókolok mindenkinek,
Mintha az elválás fájna.
És hazaúton számolom, hány nap
Szabad a felkészülésre,
Felkészülni a derűs családi
Kis összejövetelünkre.




Forrás: http://keptaritortenetek.mng.hu/project/kt_042805-osszejovetel/

No comments:

Post a Comment